Virtuóz hegedűjáték a zeneiskolában

(…) Február 7-én vasárnap este két kiválóságot volt szerencsénk meghallgatni. A Belgiumban élő hegedűművész, Ábrahám Márta és a Vácon tanító Cs. Nagy Ildikó zongoraművész adott közös műsort legnagyobb örömünkre. A hangversenyről csak szuperlatívuszokban lehet szólni. Az előadást kimagaslóan virtuóz hegedűjáték és stílusos, kifinomult zongorakíséret jellemezte.

Váci Polgár

A műsorban XIX. És XX. Századi szerzők hegedűművei szerepeltek. Elsőnek Buckinx, belga zeneszerző: Az első Nap, majd Sibelius: Öt tánc című műve hangzott el. A nagy finn zeneszerző későromantikus művében az északi zeneszerzőkre jellemző hangulatvilág remekül tükröződött. A harmadik mű, Balassa Sándor: János napi muzsika című szólóhegedűre írt alkotása pedig már igazi forró hangulatot teremtett a közönség soraiban, s a jelenlévő szerző külön is gratulált műve megszólaltatásához. A hangverseny befejező két száma a XX. Századi zeneszerzés két reprezentálójának, a magyar Kurtág Györgynek és a belga Ysaye-nak egy-egy alkotása volt. A nagy nehézségi fokú műveket briliáns technikával szólaltatták meg a művészek. A közönség nagy tapssal jutalmazta a remek teljesítményeket. Több ráadás szám is elhangzott, melyből kiemelkedett Hubay Jenő: Csárda jelenetek című műve (részletek). A szám magyaros hangulata méltó befejezése volt a sikeres hangversenynek.

Pinke József